Természeti, földrajzi környezet
Dáka a Bakony és a Marcal-völgy közötti terjedelmes Pápa-devecseri-sík kistáj középső részén helyezkedik el. Dáka közigazgatási területe a Kis-Séd és Bittva-patak vízgyűjtő területén található. A község belterületén halad át a Dáka-patak, mely a belterületi csapadékvizek befogadója is.
A település jobbára egyutcás szerkezetű, a templomok, illetve a kastély látványa meghatározó a településképben.
Dáka a közepes méretű Dunántúli települések közé tartózik. A falu karakterét meghatározzák azok a gazdasági és társadalmi körülmények, melyek évszázadok óta jellemzik az itt lakók életét.
A település történetében jelentős szerepet játszott a Nádasdy-, majd a Batthyány család itteni jelenléte, akik egy nagy kiterjedésű parkkal körülvett emeletes kastélyt emeltek.
A településen még található néhány macskalépcsős, homlokzati megjelenésükben barokk vonásokat tükröző épület, a házak többsége azonban átépült. A településkép nagyrészt egyszintes beépítésű.
Legrégibb utcája a mai Dózsa György utca, melyből egy-két újabb keletű rövidebb utcácska ágazik ki. Telkeinek elhelyezkedését tekintve szalagtelkes falu, azaz egymás mellett fekvő keskeny, hosszú belső telkei hosszanti oldalukkal érintkeznek, így alkotnak többszöri sorozatot.